| Career of István Szabó |
|
A Jancsó utáni "nagy generáció" kiemelkedő alkotója, Szabó István filmrendező világkarrierje páratlan a magyar kultúra legutóbbi fél évszázadában. A Szerelmesfilm, az Oscar-díjas Mephisto, az Édes Emma, drága Böbe vagy a legutóbbi, A napfény íze című alkotások készítője Budapesten született 1938. február 18-án. Érettségije megszerzése után a Színház- és Filmművészeti Főiskolán tanult Máriássy Félix tanítványaként. Eleinte rövidjátékfilmeket készített, mik alanyi hangvételűek és költőien megformáltak voltak, majd jött az 1964-es esztendő, mely meghozta számára az igazi filmes áttörést. Az Álmodozások kora hozta meg az első komolyabb elismerést, amit a lebilincselő Apa követett 1966-ban. Ez a két film emelte Szabó Istvánt a legjelentősebb magyar rendezők közé. A művész filmjeinek többsége ugyanazokat a motívumokat bontják ki, vagyis a történelmet, elsősorban Közép-Európa történelméről szólnak nagyon érzékenyen. Itt született, ebben a sorsban osztozik. Erről szólnak filmjei is. Azt kutatja, hogy a társadalmi közegben élő ember sorsát miként alakítja a történelem. A szorongást, a bizonytalanságot ábrázolja, amitől bizonytalanná válik az egyén (ott)létének jogossága, filmjeiben az erkölcsi felelősségről szól, mibe mindig beleszól valami külső, legyőzhetetlen erő. Nem titok, hogy gyakran magáról beszél filmjeiben. Ő szólal meg szereplőiben, akkor is, ha első benyomásra azok nem is hasonlítanak rá.
A Találkozás Vénusszal (1991) tökéletes belépőnek számított a század utolsó évtizedébe, az átalakuló Európa új politikai és kulturális közegébe. A forgatáshoz nemzetközi stáb állt rendelkezésére, mi biztosította egy költséges és ugyanakkor nagyon személyes produkció elkészítését. Az akkor már egyik legfontosabb élőnek számító magyar filmkészítő Szabó egyedüli volt, aki hosszabb időn keresztül jelen tudott lenni a nemzetközi filméletben, s kinek filmjét a Nyugat kiismerhetetlen dzsungelében elvesző kelet-európai művész ironikus portréjává formálta.
Állandó munkatársa, hűséges operatőre, Koltai Lajos munkájának, Johanna Ter Steege és Börcsök Enikő kiváló alakításának is köszönhetően Az Édes Emma, drága Böbe című filmben minden együtt van, ami szükséges a művészi sikerhez. Minden jelentős díjat elnyert az 1992-es Filmszemlén, két hétre rá Berlinben, s már úgy tűnt, hogy a 90-es évek jellemző magyar filmjének megtestesítője lesz a művészi hírnév megőrzése szempontjából. De a magyar filmvilág ezután sem hordozta igazán tenyerén a rendezőt. Kívülállóbb volt, mint gondolta. Olyan befutott rendezőnek tartották, akinek nincs többé szüksége támogatásra. Sőt, talán olyannak is, aki megfosztja a fiatalokat az állami támogatásoktól. Aztán kiderült, hogy mégsem az az emberevő óriás, akinek korábban vélték. Ő így nem találta helyét a magyar filméletben. Hét évet töltött azzal, hogy operákat rendezett szerte Európában, Offenbachot vitt színre német televízióban, de nem kezdett filmbe. Régóta készült egy elbeszélés megfilmesítésére, mely végigvonul az egész XX. századon, s ami személyes vonatkozásokkal tele dolgozza fel a témát. Eredetileg tévésorozatnak szánta, Németországban kívánta bemutatni háromszor két órában
A film Szabó István eddigi pályafutása összegzéseként fogható fel. Lényege a történelem, a történelem alakulása, ahogy visszahat arra a világra, amelynek a rendező is része. S megtalálhatók benne azok a beállítások, mik legjobban illenek a jelenethez, ami a legérthetőbb a nézők számára és legjobban segíti a színészek munkáját. Tehát természetes, szívhez szóló és egyszerű. Az egyszerűség olyan lecke, amire a tapasztalat tanít meg. Még sokáig szeretnénk látni Szabó István tökéletesen pontos, egyszerű beállításait! |
